Danis 2009.05.12. 01:52

Háthát...

Megírom ezt a bejegyzést miközben elszívok egy cigit... Nehéz lesz, mert a cigit már szívom, de a gépelés már nem oly gyors.

Egy hete van suli... és a magyar cigim is elfogyott. Merthogy két héttel ezelőtt otthon voltam. Hihetetlen jó volt, de nem mondom el mégegyszer azoknak, azt, amit érzek irántuk. A suli okézsoké, merthogy értem a tanárokat, pedig ez a képességem az elején nem volt meg. Az ok, h van suli, de a vizsgáktól kicsit parázok. Mert itt nincs erasmusos osztály vagy ilyesmi, mi teljesen együtt vagyunk a franciákkal. Uaz a vizsga, uaz az elbírálás. Meglátjuk, mi lesz.

Művelt kollégám már feladta.

Danis 2009.04.02. 15:45

Kávézás II.

Sziasztok, tudom, rég írtam...

Ez azért van, mert kicsit nagyobbat akartam írni nektek, de mindig közbejött vmi. (Színház, mozi, koncert, bulik de ezekről később.) Valamint igen, lusta is vagyok.

Szóval életem itt nem ment át túl sok változáson. Kivéve talán azt, hogy az estéim mozgalmasabbak. A sztrájk még mindig tart, nem tudjuk, mikor lesz vége. Múlt héten benn voltak elvileg a tanárok az órákon, hogy lehessen kérdezni, hogy mégis milyen szájbabaszott módon fogunk jegyet kapni, de ez azt jelentette, hogy a négyből egy jött be. Ő miután ugratta az erasmusosokat kicsit, hogy mostmár biztos nagyon jól ismerjük a várost, (innen is üdvözlöm édesanyját!) elmesélte, hogy bizony a Rorschach-tesztet konkrétan kurvajól kéne ismernünk, hogy elvégezzük a kurzusát, úgyhogy lehet, hogy ez ugrott. A nyelvórákra járok be egyedül, ott jóarcok a népek.

Múlt hét csütörtökön is bementünk, mert azt hittük bejön a másik tanár is, de nem tette. Ott voltunk egy francia sráccal, meg egy olasz csajjal. Gondoltuk iszunk egy sört a nagy riadalomra a városban. Ez volt délután 3-kor. A vége az volt, hogy éjfélkor nagy nehezen hazataláltam. Péntek aztán lájtos volt, szombaton viszont lementünk a törzshelyre, ahol a pultos már meg sem lepődött, hogy öten kikértünk 20 tequilát a happy hour vége előtt 10 perccel.

Voltunk színházban is, ami tök jó volt, egy holland házban lévő magyar srác írta és rendezte, egy csomó itteni kolis is benne volt (nem csak magyarok), és meglepően profi volt a dolog. Aztán voltunk moziban, ahol láttuk ezt a filmet, de meg ne nézzétek mert penetránsan fos volt. Meg voltam jazz koncerten is itt a koliban.

Szóval mint látjátok sok a program, de most mesélek egy kicsit Párizsról is. A város hihetetlen jól néz ki, mert semmi sem vadi új, de minden olyan, mintha tegnap épült volna. (Még a Notre-Dame is.) Van 14 metróvonal és még 5 rer (ez a helyi hév, de mindegyik átmegy keresztbe a városon a külvárosokig). A kávézók pedig olyanok, hogy az asztaloknál a székek nem egymás felé fordulnak, hanem az utca felé, és így a korzózókat bambulják a franciák. A kaják iszonyú jók, és minden sztereotípia ellenére a franciák jóarcok, ha hozzájuk szólsz és segítőkészek is.

Az egyetlen gond a várossal, hogy gemba drága. Egy cigi öt euró, a korsó sör a legtöbb helyen szintén, a kaja is érezhetően drágább. Viszont a bor olcsó és jó, valamint a sajtok is.

Huh, kicsit rapszódikus lett, meg hosszú is, ha van még kérdés, jöhet ide alá.

Ahogy művelt kollégám mondaná: "Puszipacsi mindenkinek!"

Danis 2009.03.06. 22:32

Soirée

Azoknak, akiknek sír a szájuk, hogy nem frissül a blog, egy gyors bejegyzés.

Ugyan ma is rekreációból állt a napom nagy része, ma lesz egy buli a belga házban. Remélem űberpörgés, mert már várnék vmi ilyesmit. Egyébként még mindig nincs semmi dolgom, mert a sztrájk még mindig tart, jellemzően egész nap donáldkacsázom.

A sztrájk egyébként kezd para lenni, mert nem tudom, mi lesz a felvett tárgyakkal így.

Vasárnapra leszerveztem vmit két dögjó orosz csajjal. (Van egy gyanúm, hogy milliomoscsemeték.)

Ja igen, és életemben először tanulmányi ösztöndíjat kaptam az eltétől. Wow.

Sziasztok, jó szórakozást otthon!

Danis 2009.03.01. 23:40

Kávézás

Danis: DSC00422

Danis 2009.02.28. 20:57

Szünet

Na, rég frissült a blog... Bocsánat.

Ennek okai különbözők. Az első az alapvető emberi lustaság, nameg múlt hétvégén elég beteg voltam, a hét közepére lettem csak 100%. Egyébként minden rendben, mióta meggyógyultam volt már soksok buli, meg városnézés.

Azért van ilyesmire időm, mert a suliban most síszünet van. A sztrájk után megint nem kell semmit sem csinálnom. Monjuk még nem tudjuk, hogy lesz-e sztrájk jövő héten, remélem nem. Simán jöhettem volna egy hónappal később...

Amúgy mostmár minden a legnagyobb rendben, megismerkedtem nagyon sok jóarc emberrel, akik végre nem magyarok! :) (Nem mintha velük bajom lenne.)

És akkor jöjjön a fotóriport. :)

Városnézés:

Danis: DSC00418 Danis: DSC00417 Danis: DSC00416 Danis: DSC00415 Danis: DSC00468 Danis: DSC00466 Danis: DSC00465 Danis: DSC00464

 

És a bulik:

 

Danis: DSC00426 Danis: DSC00427 Danis: DSC00432

 

Egy görög lány szülinapja (nem ismerjük, csak betévedtünk):

 

Danis: DSC00449

Danis 2009.02.12. 20:53

Képek

Hogy ne legyen olyan negatív a blog, felteszek pár képet a Luxembourgi kertről. (Tegnap napos időben készültek.)

 

Danis: DSC00378 Danis: DSC00377 Danis: DSC00376 Danis: DSC00375 Danis: DSC00374 Danis: DSC00373 Danis: DSC00372

Danis: DSC00371 Danis: DSC00370

Danis 2009.02.12. 20:26

Esős napok

Sok mindenről ma sem tudok beszámolni... A sztrájk még mindig tart, de nem minden professzor tartja, ezért minden órán meg kell jelennünk, hogy megtudjuk, az adott tanár dolgozik-e. Általában potyára megyünk be, mint ma is. Két órából egy sem volt megtartva, így tengtünk-lengtünk, majd hazajöttünk délután 3-kor. Nem hittem volna, hogy ilyen elhagyja a számat, de szeretném, hogy legyen oktatás, mert annál jobb dolgom is lenne, mint semmit sem csinálni az egyetemen napközben.

Egyébként az időjárás mióta megérkeztem mocskosul rossz. Szinte minden nap esik és elég hideg van, mondjuk február is. Tegnap kicsit sütött a nap, de ma megint egy fok körül volt a hőmérséklet.

Ma lesz erasmusos buli egy helyen, remélhetőleg sok megismerendő arccal. Itthon alapozás, majd buli. :) Holnap meg délutánra kell bemenni az egyetemre, mert nélkülem nem tudnak faxolni. (Komolyan, behívtak azért, hogy ottlegyek, mikor elfaxolják a learning agreement-emet. Fogjam a kezüket, vagy mi?)

 

Danis 2009.02.10. 20:04

Grève!!!

Nos, a mai nap nem volt túl rózsás...

Tegnap regisztráltunk a kurzusokra, és ma kettőkor lett volna az első órám. Direkt megkérdeztük, hogy lesz-e tanítás, mert tudtuk, hogy sztrájk van. Mondták, hogy igen. Bementünk ma, de nem volt ott senki, mindössze még két diák rajtunk kívül. Vártunk 20 percet, aztán felmentünk az irodába, ahol azt mondták, hogy "jour banalisée" van, vagyis nincs tanítás a sztrájk miatt. Ez még nem is lett volna akkora baj, mert 3-ra adtak időpontot a nyelvórákra való jelentkezéshez. Odamantünk fél 3-ra. A sor az egész folyosón végig állt. Mindenki 3-ra kapott időpontot... Fasza. Rohadt lassan csinálták. Állunk a sorban, kb 2 méter és öt ember volt a várva várt iroda és köztem délután 4-kor (másfél óra álldogálás, és még bőven álltak mögöttem). Ekkor kijött az irodás nyugger, és azt találta mondani, hogy zárunk, gyertek vissza holnap 11 órára. Már kicsit nagy volt bennem a pumpa, már kezdtem volna mondani, de mindenki oly megértően fogadta, hogy letettem róla. Lehet, hogy nekik legalább sulijuk volt ma. Holnap nem kellett volna bemennem, de emiatt most rongyolhatok be, hogy megcsináltassam ezt a szart...

Az egész nem is idegesítene ennyire, ha már ismerném az egyetemen az erasmusosokat. De itt nem szerveznek semmilyen programot, nincs semmilyen lista, vagy ilyesmi, így abban reménykedtem, hogy majd órákon találkozom a hasonszőrűekkel. De ez sincs, csak a koliban tudok ismerkedni. Szóval az egyetem egyik fronton sem produkál számunkra semmit.

Ez volt a mai napom. Ja, meg vettem egy könyvet.

Danis 2009.02.08. 16:41

Kezdés

Na... Elkezdem a blogot, most már, hogy rendesen berendezkedtem, mindenem van, és már jól be is rúgtam.

Mikor elindultam nem hittem volna, hogy ilyen hosszú lesz a buszút, de aztán valahogy csak kibírtam. Az egyetlen gond valójában az volt, hogy Linznél felszállt mellém egy nő, aki vagy evett vagy sírt... Hálistennek Strasbourgnál leszállt.

Egyenlőre még nem nagyon volt időm várost nézni, mert vagy az internetelérésemért rohangáltam vagy az egyetemre vagy a bankba. Apropó egyetem... Jövő héten kezdődne a suli, de nem fog, mert SZTRÁJK van. Franciaország...

Mivel városképekkel nem szolgálhatok, ezért lefotózgattam a campust, ahol lakom. Ez a campus egy egyetemekhez nem tartozó nemzetközi kollégiumrendszer. Sok nemzet építtetett itt házat az itt tanuló diákjainak. Az egész meglehetősen nagy, kb. 40 ház, az egyik végétől a másikig 15 perc körül van elsétálni. A házak között pedig egy nagy park van és sportpályák.

A képek:

Foundation Victor Lyon (itt lakom, ez az egyik nemzetközi ház):


Danis: ciup 002  

 

 

A kanadai ház:

 

Danis: ciup 001

 

 

A főépület (itt van a kávézó meg a menza):

Danis: ciup 004

 

Danis: ciup 005

 

Danis: ciup 008

A főbejárat:

Danis: ciup 006

 

 

Danis: ciup 007

 

 

Mexikói ház:

Danis: ciup 009

 

 

Spanyol ház

Danis: ciup 010

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Japán ház:

Danis: ciup 011

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A norvégok:

Danis: ciup 012

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A marokkói ház bejárata:

Danis: ciup 014

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik német ház:

Danis: ciup 016

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy másik nemzetközi ház (vicces, hogy van óratornyuk):

Danis: ciup 017

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A görög ház (ez szerintem az egyik legszebb):

Danis: ciup 018

 

Végül egy térkép a parkról és a házakról:

Danis: ciup 015

 

Nos, itt töltöm napjaim jó részét, remélhetőleg legközelebb már emberekről is teszek fel képeket. :)

 

 

1 komment

Címkék: ciup

süti beállítások módosítása